Az Algyógyi Pihenő Központot a kolozsvári református püspökség egy régi, viharvert parókia épületéből alakította ki. Ide nyaranta több csoportban járnak szórványfiatalok turnusos anyanyelvi táborokba. Algyógy szórványmagyarságunk leggroteszkebb képlete. Három árva, utolsó szórványlélekre jut két egész templom, írta Zsiskú János a szórványgondozó lelkészek algyógyi találkozójáról tudósítva. Algyógyon, Magyarigenben, Marosszentimrén, és még sok szórványtelepülésen: néptelen, gazdátlan, sorsukra hagyott templomok, parókiák, nullaszaldós magyarság. A beolvadás egyre aggasztóbbá válik: Küküllőalmás, Medgyes környéke, Bereck, Oroszfalu, Kissármás, bánsági szórványvidék, Nagyenyed környéke, újabban és egyre hangsúlyozodóbban Szatmár környéke is. Hetente tűnnek el ifjaink magyarországi munkavállalásra, sokszor végleges kitelepedésre, mondta az egyik tiszteletes. Egyre több fiatal keres boldogulást Kanadában. Elhangzott az is, hogy megjelentették a Zarándi Zarándok című szórványlapot. /Zsiskú János: Szórványgondozó lelkészek találkozója. Algyógy, 1999. augusztus 30-31. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1999. október 9./
